1. SKIP_MENU
  2. SKIP_CONTENT
  3. SKIP_FOOTER

Átadták a felújított felnőtt háziorvosi rendelőt

Átadták a felújított felnőtt háziorvosi rendelőt Berettyóújfalu Város Önkormányzata által benyújtott, az „Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése” című, TOP-4.1.1-15 azonosító szánú pályázat keretében megtörtént a Berettyóújfalu, Bajcsy-Zsilin... Teljes cikk...

„Főhajtva állunk színetek előtt” – Az ’56-os hősökre emlékeztünk…

„Főhajtva állunk színetek előtt” – Az ’56-os hősökre emlékeztünk… Az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezés Berettyóújfaluban a református templomban tartott ünnepi istentisztelettel vette kezdetét, melyen Szabóné Nagy Andrea református lelkipásztor igehirdetését hallhattuk. Ezt k&oum... Teljes cikk...

Indul az új Berettyó Kártya!

Indul az új Berettyó Kártya! Berettyóújfalu Város Képviselőtestülete a 2017/28 (II.23) számú határozatában kezdeményezte egy új településkártya beindítását. A rendelet értelmében minden állandó berettyóújfalui lakcímmel rendelkező 18. életévé... Teljes cikk...
  • Átadták a felújított felnőtt háziorvosi rendelőt

    Átadták a felújított felnőtt háziorvosi rendelőt

  • „Főhajtva állunk színetek előtt” – Az ’56-os hősökre emlékeztünk…

    „Főhajtva állunk színetek előtt” – Az ’56-os hősökre emlékeztünk…

  • Indul az új Berettyó Kártya!

    Indul az új Berettyó Kártya!

Previous
Next
Hiba
  • Hiba történt a hírcsatorna adatainak beolvasásakor

„Szabadság, égve vártunk”

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezés Berettyóújfaluban a református templomban tartott ünnepi istentisztelettel vette kezdetét, melyen Kozma Mihályné Karácsony Gyöngyi református lelkipásztor igehirdetését hallhattunk. Ezt követően a rendezvény az ‘56-os emlékműnél, a Himnuszunk eléneklésével folyatódott, a zenei aláfestésről az Ifjúsági Fúvószenekar gondoskodott, melyet Hegedűs Imre vezényelt. KÉPGALÉRIA

„A felejtés mai magyar kultúrája messzi múltra tekint vissza, kontinuitása van. Mélyében két politikai tabu van eltemetve. Ez a két igazság összefügg, éppen azoknak a személyében, intézményeiben, akiknek érdeke ezeknek az igazságoknak az időkön átívelő tagadása. Az egyik elhallgatandó, illetve manipulálandó igazság az, miszerint 1956-ban Magyarországon spontán forradalom volt, amelyben a nemzet érzelmileg egységesen vett részt. A másik tabu arra vonatkozik, hogy Magyarországon 1989-ben spontán rendszerváltozás kezdődött, amely érzelmileg és gondolatilag az 1956-os forradalom folytatása, és amely a mai napig sem ért véget. E rendszer tökéletes működésének köszönhető, hogy máig nem kapott kellő nyilvánosságot 1956, a Kádár-korszak és a rendszerváltozás sok fontos ténye.” Kodolányi Gyula gondolataival köszöntötte a megjelenteket Kiss Tamás, az ünnepség konferálója.

Muraközi István, Berettyóújfalu várospolgármestere mondott ünnepi beszédet, melyet teljes terjedelmében megosztunk Önökkel:

„Egyetlen vigaszom ebben a helyzetben az a meggyőződésem, hogy előbb vagy utóbb a magyar nép és a nemzetközi munkásosztály majd felment azok alól a súlyos vádak alól, amelyeknek súlyát most nekem kell viselnem, amelynek következményeként nekem életemet kell áldoznom, de amelyet nekem vállalnom kell. Úgy érzem, eljön az idő, amikor ezekben a kérdésekben nyugodtabb légkörben, világosabb látókörrel, a tények jobb ismerete alapján igazságot lehet szolgáltatni az én ügyemben is. Úgy érzem, súlyos tévedés, bírósági tévedés áldozata vagyok. Kegyelmet nem kérek."

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!Berettyóújfalu emlékezni és ünnepelni egybegyűlt polgárai!Kedves Vendégeink!

Nagy Imre miniszterelnök, az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjának utolsó, az úgynevezett Népbíróság előtt elmondott szavai ezek, melyek ma, a forradalom kitörésének 60. évfordulóján számos gondolatot felvethetnek. Történelmi pillanat, kerek évforduló.

Mi is, akik évről évre összegyűlünk emlékezni elődeink tetteire, akik felidézzük az akkori eseményeket, akik kifejezzük nagyrabecsülésünket a hősöknek, és akik már szabadon beszélhetünk a ma már történelminek számító folyamatokról, évről évre kapunk valami újat. Ennek egyik oldala lehet a tények mind jobb és alaposabb ismerete. Történelmi tanulmányok sora, időről időre felszínre kerülő dokumentumok és megnyíló vallomások, a résztvevők és a szemtanúk visszaemlékezései mind több részletbe engednek betekintést. Hosszú évek teltek el úgy, hogy akik a tettek idején bátrabbak voltak a többieknél, akik formálóivá váltak az eseményeknek, csendbe burkolózva, megfélemlítve kényszerültek megélni a mindennapokat. A legtöbb esetben pedig természetesen nem saját maguk biztonságát, személyes szabadságát és épségét féltették. Hisz arról már tanúságot tettek, hogy akár életüket is hajlandók lennének áldozni a nemzet függetlenségéért, a haza és az abban élő honfitársaik szabadságáért, jólétéért. Családjuk, közösségük, egykori bajtársaik, barátaik biztonságának veszélyeztetése volt az a visszatartó erő, mellyel az államhatalom igen jól manipulált és sáfárkodott majd fél évszázadon keresztül. Amikor nemhogy ünnepelni, de emlékezni sem volt szabad. Amikor mindenki szem volt a láncban, és egy apró mozzanat is elég lett volna ahhoz, hogy ezt a láncot eltépjék.

A márciusi ifjak forradalmáról, Bocskai, Rákóczi és Kossuth szabadságharcáról ma már az írott források és történelmi feldolgozások lapjai tudósítanak. Velük kapcsolatban ma már nyugodt a légkör, világosabb a látókör, és minden fontos tény ismertté és közismertté vált. 1956 története azonban ma is velünk él. Mégis rendre azt hirdettük és hirdetjük, hogy mindent alaposan és objektíven tudunk, ismerünk vele kapcsolatban. Hisz 1989. október 23-án, a Köztársaság kikiáltásával, a korábban elérni kívánt demokratikus államrend megalakulásával megnyílt a lehetőség. Minden, ami addig rejtve maradt, amit elhallgattak vagy mások elferdítettek, végre nyíltan és igaz módon törhetett felszínre. De több mint negyedszázad elteltével még mindig azzal kell szembesülnünk, bizony van feltárnivalónk és még inkább törlesztenivalónk. Ezt pedig mindenkinek elsősorban a maga közegében, közösségében kell megtennie.

Szoktuk mondani, csak a jövő biztos, a múlt az bizony néha változhat. Nekünk, magyaroknak nem egyszer megadatott ezt a „múltat” megváltoztatni. Szabadságharcaink leverésének tényét nem tudjuk eltörölni, de sikerült felragyogtatni azt az egykori célt, amiért oly sokan fizettek az életükkel, börtönökben töltött évekkel, keserves mellőzésekkel, nélkülözéssel. A korábban, a nyertesek vagy inkább legyőzők által megírt történelmet az elbukottak, a vesztesek csak ritkán tudják a világgal átértékeltetni, újra íratni. Mi magyarok azon kevesek közé tartozunk, akiknek ez sikerült, megadatott történelmünk során. Ez pedig csak azért sikerülhetett, mert a mi forradalmáraink nem voltak elbukottak, nem voltak vesztesek. Ahogyan egy vásárosnaményi „városi legenda” tartja, 1991-ban az egyik éppen hazafelé induló szovjet tiszt mondta a laktanyában dolgozó helyi embernek, hogy Ti magyarok ott Kádár előtt is magatokat vertétek meg. A harcotok győzelemre volt ítélve, de sok volt köztetek az „idegen magyar”. És hogy ez milyen jól működött a következő évtizedekben is, mi sem mutatja jobban, hogy bár Kádár vértől áztatott úton került hosszú időre az ország élére, ezt a vért gondosan és alaposan sikerült eltakarítania. Ahogy egy helyen írták: olyan jól csinálta, hogy ma sem tudunk leszokni róla. Az általa felállított apparátus módszeresen, lépésről lépésre építette fel Kádár országát, vastag hantot lapátolva minden igaztalan és igazságtalan tettükre. És sokan még ma is lapátolnak.

Az aktuálpolitika, a mindenkori mai viszonyok és szemlélet sokféleképpen tudja értelmezni 1956 örökségét és jelentőségét. Ahhoz, hogy egyszer valóban mindenki lássa és el is higgye az igazságot, mindenek előtt ki kell hantolnunk mindazt, amit 40 évig és még utána is csak temettek, takartak. Ennek igénye és lehetősége pedig egy kerek évfordulón – pláne egy még kerekebb évforduló kerek évfordulóján – felerősíti ennek szándékát és több lehetőséget is nyújt.

Mi, berettyóújfaluiak éppen 10 évvel ezelőtt állhattunk meg ezen a helyen, hogy az 56-os hőseinkhez méltó, mindenki számára jól látható emlékműnél fejet hajthassunk azok emléke előtt, akik fél évszázaddal korábban itt, a mi városunkban is meghallották a szabadság hívószavát. A megemlékezés mellett pedig személyesen is köszönthettük mindazokat, akik közöttünk élve, vagy erre a jeles napra hazalátogatva segítettek nekünk az akkori események feltárásában és hiteles megismerésében. Így első hallásra gondolhatnánk, hogy 2006. október 23-ára el is készült minden, Berettyóújfalu mindent megtett, amit a méltó emlékezés és az utókor tájékoztatása érdekében meg lehet tenni. Most azonban, 10 év elteltével újra belemélyedtünk meglévő ismereteinkbe, és azzal kellett szembesülnünk: bizony nagyon sok még a kérdőjel. És addig van esélyünk a kérdésekre választ kapni, amíg vannak, akik emlékeztetnek minket: „Van még mit tanulnotok. Ha mi már nem félünk beszélni, ti sem legyetek restek kérdezni és meghallgatni”. Ha azt gondoljuk, hogy teljesen magától értetődő volt itt, az 50. évfordulón emlékművet állítani, vagy éppen közvetlenül a rendszerváltás után bármilyen fennálló emléket, mondjuk egy emléktáblát, kopjafát hivatalos emlékhellyé nyilvánítani, akkor ki kell ábrándítani saját magunkat is. Átlapozva a már általunk is megélt, sőt alakított évek-évtizedek írásos lenyomatait, bizony sok szereplő kerül elénk, és olyan részletek, melyek jelentőségét akkor, az események sodrában nem is tudtuk igazán felmérni. A forradalom berettyóújfalui eseményeiről minden fennmaradt írás és a fennmaradt emlékezet is egyaránt azt hirdeti, hogy méltó volt a valódi forradalmi eszményhez, erőszak és vér nélkül zajlottak az események. Ezt minden évben büszkén ki is hirdetjük, és példaként állítjuk magunk elé egykori, és Istennek hála még ma is közöttünk élő polgártársainkat.

Balogh Józsefet, a községi forradalmi bizottság elnökét, aki rendíthetetlen hittel és kitartással irányította az élet minden területén a tevékenységet. Figyelme a legapróbbnak tűnő dolgokra is kiterjedt, mint amilyen a betegségi segélyek kiutalásának támogatása. Gondoskodott arról, hogy a politika mellett a gazdaság átalakulása is a közakaratnak megfelelően történjen. Hathatós segítséget nyújtott a környező települések gondjainak megoldásába. Hitét és reményét soha fel nem adva áldozta életét az eszméért, a boldogabb jövőért. Gaál Jánost, aki a forradalmi bizottmány elnökhelyetteseként minden igyekezetével és tettével arra törekedett, hogy a közösen kitűzött nem célokat humánus eszközökkel szolgálja. Ez az igazságba vetett mélységes hite és meggyőződése a magyarázat arra, hogy miért nem menekült el a forradalom után üldözői elől, holott tudta, hogy a számonkérés végzetes lehet, mint ahogyan az is lett. Dr. Dubay Miklóst, aki a járási forradalmi bizottmány elnökeként irányította a forradalom gyorsan zajló eseményeit. Széles látókörű, a köznapi élet minden kérdésében azonnal dönteni képes vezető, akinek nyugalma, humánus magatartása erősen hatott környezetére, biztonságérzetet nyújtva a legkeményebb órákban is. És milyen a sors akarata, később, a Korányi Kórházban többek között Bibó István kezelőorvosa is volt. Dr. Ormay Gézát, aki az adminisztrációs ügyek vezetőjeként méltó harcosként vett részt a küzdelmekben. Akinek a község és a térség gondjainak megoldásán túl kiterjedt a figyelme a fővárosi polgártársak és az ott harcoló forradalmárok adományokkal, élelemmel történő ellátására is. Csóra Józsefet, aki leírhatatlan aktivitással tűnt ki társai közül. Fegyelmezett, de akadályt nem ismerő emberként küzdött az igazságért. Nem törődve a személyét fenyegető következményekkel, mély hittel és meggyőződéssel adta közre a bizottmány hirdetményeit. Szántó Bélát, aki a forradalmi bizottmány katonai szekcióját vezetve, a Nemzetőrség parancsnokaként akadályozta meg, hogy a közkézen forgó fegyvereket bárki is elsüthesse. Csontos Andrást, aki a Nemzetőrség parancsnokhelyetteseként vett részt a fegyverek felügyeletében, és teremtette meg a hírszolgálat működésének biztos körülményeit és készítette fel harcostársait egy esetleges fegyveres támadás elhárítására. Garamvölgyi Györgyöt, aki képzett katonaként betartott minden utasítást, de gyors helyzetfelismerésének köszönhetően nem egyszer kerülhették el vezetői a szakszerűtlen lépéseket. Török Imrét, akit fegyelmezett közkatonaként a II. világháborúban szerzett sérülései sem tartottak vissza az igazság keresésétől. Buczi Ferencet, aki bármilyen feladatra bátran vállalkozott, végül ő sem kerülhette el a börtönbüntetést.

Ők tízen voltak azok, akiket Berettyóújfaluban elsőként hivatalosan is elismert a közösség, és 1992-ben átvehették a város 56-os emlékérmét. Majd hosszú évek teltek el, az országos politikai viszonyok még mindig nehezen engedték áttörni a falakat, de közeledve a félszázados évfordulóhoz ismét azok emelték fel szavukat, akik egykor tenni is hajlandók voltak. 2004 novemberének városi közmeghallgatásán Körtvélyesi Béla szólt a helyi döntéshozókhoz, ahol emlékeztetett: majd egy évvel korábban 1956 élő tanú, volt szereplői és a megtorlás érintettjei – név szerint Balogh István, Baranya Sándor, Harsányi Sándor, Körtvélyesi Béla, Nagy István, Pálfi Sándor, Szabó László, Szabó János, Szántó Károly, Szívós István, Tollas Lajos és Török Mihály – írásos beadványban emlékeztettek:

„A rendszerváltoztatás idején kialakult idők gyorsasága elfogadhatóvá tette, hogy városunk a népligeti kopjafa előtt emlékezzen évről évre a történelmi eseményekre. Azonban a félévszázados évforduló, a Kormány és a Haza megemlékezésre irányuló készülődése elkerülhetetlenné teszik annak a megfontolását, hogy városunkban is arra alkalma helyen, történelmi jelentőséghez illő és a Berettyóújfalu történelmi eseményeihez is méltó emlékmű kerüljön felállításra.”

Végső soron 2006. október 23-án ünnepélyes keretek között nyílt alkalmunk felavatni ezt az emlékművet, mely részben közadakozásból, részben a város költségvetéséből valósulhatott meg Kurucz Imre szobrászművész műtermében. Akinek családi és baráti érintettsége is van az 56-os eseményekben, és aki a mai napon azért nincs itt közöttünk, mert épp ezekben a percekben avatják fel újabb emléktábláját, mely a forradalom szentpéterszegi hőseinek állít örök emléket.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mindannyian jól ismerjük a budapesti események krónikáját, de még a Debrecen, Szeged és más vidéki nagyvárosok megmozdulásaiét is. Felidézzük őket, példaként állítjuk a pesti srácokat és lányokat a ma fiatalsága, a most is jelenlévő diákok elé. A berettyóújfalui események és megemlékezések krónikájából sem maradhatnak ki azok, akik nem a forradalmi bizottságok vezetői, nem a nemzetőrség vagy egyéb fegyveres események szervezői voltak, hanem lelkes ifjakként adtak hitet egymásnak, társaiknak, és többen adnak még ma is nekünk, kései utódoknak. Ők voltak, akik aztán 2006-ban eljutottak a helyi közösség tudatáig, bár az emlékállítással éppen egykori társaik tetteire kívánták felhívni a figyelmet. De az a jeles alkalmon lehetőséget nyújtott számunkra az újabb törlesztésre, és újabb 56-os emlékérmek átadásával nyilváníthattuk ki tiszteletünket: Alimán Lajos, Daróczi István, Karancsi Gyula és Szántó Károly részére sajnos már csak posztumusz tudtuk odaítélni elismerésünk szimbólumát. Erdei Antal, Juhász Jenő, Körtvélyesi Béla, vitéz Kurucz Sándor és Szabó László viszont személyesen vehették át azt. Ahogy múlik az idő, felelősségünk egyre nagyobb, hogy meghallgassuk és közkinccsé tegyük mindazt, amit ők tudnak, és ránk kívánnak hagyományozni. A történelem alakítói annak leghitelesebb tanítói is. Most, 60 év elteltével is számos új oldalát lapozták fel e könyv lapjainak. Nemcsak egykori tetteikért kell hálásak lennünk nekik, hanem azért is, hogy folyamatosan emlékeztetnek, és nem engednek minket tévutakra térni.

A berettyóújfalui emlékérmek adományozásáról szóló helyi rendelet sajátossága, hogy ezzel az elismeréssel csak azokat illethetjük, akik közvetlenül itt fejtették ki tevékenységüket. De a kor megismerésében és az emlékezet fenntartásában oroszlánrészt vállalók is ugyanúgy hozzátartoznak a mi 56-unkhoz. Ezt fejezte ki többek között, hogy 2008-ban átnyújthattuk a Berettyóújfalu Városért kitüntetésünket Szívós István részére, aki abban az évben itt, e helyen megtartott ünnepi beszédében hívta fel a figyelmet az ünnep méltóságára. Azon a napon tette, amire Kádár és Apró, Biszku és Dögei egyenesági utódai nem tudtak ezzel a méltósággal és tisztességgel mit kezdeni. Azon a napon, amikor Magyarország akkori köztársasági elnöke, Sólyom László azt emelte ki szónoklatában, hogy „Biztató és felemelő, hogy van egy megemlékezés, amellyel mindenki azonosulni tud, nincsenek ellenvélemények és fenntartások.” És ezt most, 10 év elteltével nem is tennénk szóvá, ha a mai napra egyesek közülük nem hirdettek volna újra rendbontást, békétlen magatartást. Ha a magukat lassan egyedüli demokratának hirdetők nem biztatták volna a közelmúltban a felelős magyar állampolgárokat a demokrácia által kivívott jogok és kötelességek megtagadására.

Helyi hőseink által is feltehetjük a kérdést: mikor növünk már fel végre önmagunkhoz?

“A forradalom idején megjártam a mennyet, a megtorláskor megjártam a poklot. Túléltem. Azóta bármiről kezdünk beszélgetni, két-három perc múlva akaratlanul is a forradalom, a börtön felé kanyarítom a szót. Kitörölhetetlen, meghatározó élményem volt. Ma sem hogy nyugodni.”

Tisztelt Ünneplő Közösség!

Bényi Árpád, Berettyóújfalu díszpolgára, aki a megtorlás után éppen ebben a városban kapott egy új lehetőséget az élettől így élte meg azt, amiről nekünk az elképzelésünk is csak halvány lehet. Amit ő és társai országszerte átéltek, egyikünket sem jogosít fel arra, hogy példájukat sárdobálásra, a másik le- vagy elnyomására használjuk. Csak akkor válik az emlékezés valódi ünnepé, és csak akkor állhatunk meg itt, ezen emlékmű előtt, akkor tehetjük le gyertyáinkat november 4-én a kopjafa tövébe, csakis akkor hajolhatunk meg az áldozatok emléke előtt ahogyan tettük azt ma reggel is sírjaiknál a berettyóújfalui temetőkben –, ha – Bibó Istvánt idézve:

„Az emberi méltóság egyszer s mindenkorra való érvénnyel fellázad, és megelégelve embernek ember felett való uralmát, emberrel szemben való kiszolgáltatottságát, a közösséget birtokba veszi.”

Az ünnepi beszéd után az „Szabadság, égve vártunk” című műsor következett, melyet Mohos Péter színművész és a Hangfogó Együttes adott elő.

’56-os emlékmű koszorúzásánál elsőként az 1956-os forradalom és szabadságharc berettyóújfalui résztvevői, illetve képviselőik helyezték el koszorúikat, majd Berettyóújfalu Város Önkormányzatának vezetőit, a Berettyóújfalui Járási Hivatal vezetőit, a KLIK Berettyóújfalui Tankerülete képviselői, a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum képviselői, a történelmi egyházak képviselői, a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság, a Berettyóújfalui Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság és a Berettyóújfalui Polgárőrség képviselői, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviselői, a Magyar Szocialista Párt képviselői, a Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselői, a Demokratikus Koalíció képviselői, az Együtt - a Korszakváltók Pártja képviselői, a Gróf Tisza István Kórház képviselői, a Vass Jenő Óvoda és Bölcsőde képviselői, ha Szivárvány Református Óvoda képviselői, a József Attila Általános Iskola és a Széchenyi István Tagiskola képviselői, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, valamit a Hunyadi Mátyás Tagiskola képviselői, a Diószegi Kis István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola képviselői, az Arany János Gimnázium, Egészségügyi és Közgazdasági Szakgimnázium képviselői, a Bessenyei György Szakgimnázium képviselői, az Eötvös József Szakgimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola képviselői, a Brózik Dezső Mezőgazdasági Szakképző Tagiskola képviselői, az Arany János Kollégium képviselői, a Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalui Tagintézményének képviselői, a Közintézmények Szolgáltató Irodájának képviselői, a Berettyó Kulturális Központ képviselői, a BERÉPO Nonprofit Kft. képviselői, a Herpály Team Kft. képviselői, a berettyóújfalui Civil Udvar képviselői, a Bihari Szabadművelődési és Népfőiskolai Egyesület képviselői, a Kádár Vitéz Városvédő Egyesület képviselői, a társadalmi szervezetek képviselői, városunk polgárai helyezték el a megemlékezés koszorúit, virágait az emlékműnél.

Az ünnepi műsor és a koszorúzás alatt a berettyóújfalui Arkadas Baranta SE tagjai álltak díszőrséget az ’56-os emlékműnél.

Berettyóújfalu Város Önkormányzata a Berettyó Kulturális Központ által az 1956-os forradalmi emlékbizottságtól elnyert támogatásból „Ne felejts” címmel valósít meg több napos rendezvénysorozatot a forradalom és szabadságharc 60. évfordulója tiszteletére.

Október 26-án, 17 órától az Erdélyi Gábor-teremben a városunkhoz és Hajdú-Bihar megyéhez is kötődő Obersovszky Gyula író, újságíró életútját mutatja be Pomogáts Béla irodalomtörténész előadásában.

November 3-án, ugyancsak az Erdélyi Gábor-teremben „A szabad emlékezés mérföldkövei” című programunkon Kari Sándor és a Berettyó Televízió archívumából válogatott archív felvételek által idézzük fel, hogyan emlékezett Berettyóújfalu a szabadságharcra a rendszerváltástól 2006-ig.

November 4-én, a forradalom és szabadságharc leverésének emléknapján, az áldozatok gyásznapján, a művelődési ház nagytermében, 17 órától kezdődik emlékműsorunk, a Széchenyi István Tagiskola tanulóinak előadásában. Megemlékezésünk a népligeti kopjafánál közös gyertyagyújtással folytatódik, majd fáklyás felvonulással zárul, melynek végállomás az '56-os emlékmű.

Továbbá november végéig tekinthető meg a Bihar Vármegye Képgaléria előterében a „Magyarok és lengyelek együtt emlékezünk 1956-ra” címmel, a Varsói Magyar Kulturális Intézet és a budapesti 56-os intézet által közösen összeállított vándorkiállítás, mely Berekfürdőről érkezett Berettyóújfaluba.

A rendezvényekre sok szeretettel hívnak és várnak mindenkit a szervezők.